beszámoló a "rövidpályás" nextpóker karrieremről !
megfutamodtam bevallom. nem csipázom ezt a hálózatot (ezt sem) mert a tower életem egyik legszörnyűbb élménye volt, akkoriban még sírtam is... hát a tesó sem marad el tőle...
a szivatást úgy találták ki, hogy orrba-szájba adja a jó lapot, amit hihetetlen boardokkal leveret !
én spec ma túlzás nélkül állítom: 20/30 párt kaptam, amire nem jött semmi, illetve - húsz dollárba került. egy hetet toltam itt, a mérleg-3 euró. Aztán rájöttem hogy mi a picsának játszak én ott ahol nem érzem jól magam? és kicuccoltam ! és mindjárt jobban érzem magam ! igaz azóta felment a pumpa mert két nap alatt sem sikerült befizetnem az unibet terembe...
ezért benéztem a doyle-ba,ahol volt 4 elfekvő dolcsim, amit még az első hu-ért kaptam. 2.50el beültem egy sngóba, a maradék 1.50el meg egy 6 fős asztalhoz. sng második hely 7.50, a cash meg 11 +al zárult...
2008. július 3., csütörtök
2008. június 30., hétfő
50k
kell ide írnom a 200 pontért... egyszer veszek rajta egy pakli kártyát...
szóval elbtam a nordicás ötvenezrest!!! felköpök és aláállok ! csekély vigasz hogy én voltam a barom, és nem lemákoltak, mint 10 esetből 8x lenni szokott... pedig jól alakult. 2050 induló, este 10 óra,( aki ismer az tudja hogy ilyenkor már én nem vagyok használható semmire !) Türelmesen dobáltam, ha meg volt valamim akkor agresszíven toltam, hogy ne csináljak kedvet a mindent megadóknak. KK, AQ, AJ volt amivel limpeket vittem, aztán 2x is jött a set, azokkal felmentem 6ezerig. (2000 induló) éjjel fégy egykor 500an voltunk már csak, top 300 fizetett (5$) a századik hely ért 100 dolcsit... átlag zsetonnal vegetáltam... akkor jött a rövidzárlat ! nagyvakban kaptam A6-ot, volt pár limp, flop T76. hívtam, román agresszor visszahzívott, és ekkor nem tudom miért, rátoltam az olint! talán nagy lapra tettem, és el akartam vele hitetni hogy setem vagy sorom van, mindenesetre ez benne fel sem merült, mert kapásból megadta ATvel, és annyi... Nagyon mérges voltam MAGAMRA !!! asszem 300/600 volt a vak, még lett volna pár köröm jobb lap kivárására, szar blöff volt !
A pacis 80k meg el van halasztva egy héttel, ott még adatik egy esély, aztán már nem valószinü hogy valaha is ennyi pénz közelébe kerülök...(mivel a cake/noiq-s pofonok, meg a pókercsaló olvasása óta már nem veszem komolyan ezt a szerencsejátékot, a megélhetés mint olyan ugrott, tehát szórakozásként űzöm csupán)
remélem a többieknek jobban megy, GL mindenkinek.

2008. június 28., szombat
sületlenségeim...
előbb kellett volna talmát meg szávayt lecsesznem, akkor előbb összekapták volna magukat...
egyébként is csupa sport az élet manapság, nem is értem hogy miért is hízom akkor folyamatosan??? ittvan ugye a foci eb, ahol mindig az a csapat esett ki akinek én drukkoltam... a döntőben a németeknek szorítok... Közben tenisz, nagyon szeretem nézni, még McEnroe idejében kaptam rá. Most ágiért lehet izgulni. De zajlik a moto gp, meg a forma 1 is... És itt a darts is ! (hogyhogy hol? itt a kisállomás utcában, baján) ma sikerült megint dobni egy 180-ast,(verseny közben) ami mondhátná a nyájas olvasó nem nagy durranás, de aki már próbálta, az értékeli... :)
meg a póker is sport ugye, így együtt ez már felér egy olimpiával! (jézus: tényleg nemsokára kezdődik az is...)
apropo póker: egy jótanács annak aki esetleg a nordicára készül: ott csak kétféle flop létezik: vagy három egyszinü lap, vagy ÁSZ egy közepes pár kiséretében...

2008. június 26., csütörtök
vegyigyümi
Mostanában van is flop, meg nincs is... :(
Le a kalappal a török válogatott előtt ! tartalékosan is jól helytálltak... Vajon mikor mondhatjuk ezt el a magyar fiukról?
Azt meg miért csinálja a sors, vagy akárki, hogy befizetek 100 dolcsit egy terembe, szépen nyeregetek, hol többet, hol kevesebbet, persze vannak bukták is, de kijön a hosszútáv, és felviszem a százat háromszázra két hét alatt, aztán jön egy egybefüggő, folyamatos bukta, és egy hét mulva máris 100-on találom magam??? Az lehetetlen hogy valaki egy hét alatt egyetlen számottevő kasszát sem tud elvinni...

2008. június 20., péntek
foci és póker
foci: mivel az angolok nem jutottak ki, a hollandoknak és a svédeknek szurkolok/tam . Az egyik bejött eddig. a svédek nekem csalódás. A portugálokat nem szeretem, el is taktikázták magukat. Gyengének itélték a németeket, de megbünhődtek érte... Ma hajrá horvátok, mohácsért előre !!!
póker:( Remélem zoliékat vikiéket nem bántom meg azzal hogy haveroknak tartom őket.) tehát: marha jó érzés hogy haverok nyomulnak vegasban! Büszkeséggel tölt el, ha hülyén hangzik is... remélem jól szerepelnek majd, de eredménytől függetlenül is nem semmi a buli... Jövőre szeretnék manónak is szurkolni... (mert én meg peti + lali ha kijutnánk, nem biztos hogy eljutnánk a póker asztalokig...)

2008. június 19., csütörtök
2008. június 13., péntek
80K
megint abszolváltam a pacis nyolcvanezres satot. Mivel csóró vagyok, úgydöntöttem most megnyerem! (lol)
Közben nézem a holland-francia meccset, ami nem semmi... Hajrá oranje ! (mivel az angolok nincsenek itt)

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)